2010. március 18., csütörtök

Bioritmus

Megint 5 óra van. Igen, hajnali öt. Nem mondanám, hogy nem tudok aludni, de nincs igényem rá. Vagyis testileg teljesen jólesne, mert van mit bepótolnom, de annyira nem kívánom. Majd holnap (már ma) reggel anyázok, mert nem bírok felkelni. De az legyen a jövőbeli énem problémája. ;)
Felborult a bioritmusom, na. Megesik. Főleg így egyetem mellett.

Most, hogy egyetemre járok, kicsit átértékeltem dolgokat. Változott a prioritás, a fontossági sorrend. Nem tudom jól van-e ez így, de valószínű még alakulni fog. Kezd határozottabb elképzelésem lenni arról mit is akarok. Hosszabb távon. Bár még mindig két oldal viaskodik. Pontosabban három, de a harmadik nagyon vesztésre áll. :)
Az egyik a jövőbe néz, a másik a jelenben próbál boldogulni. (A harmadik görcsösen kapaszkodik a múltba, de szerintem ott is marad, azon már túlléptem.)

Egyik hang azt súgja a fülembe: Egyszer vagy fiatal, használd ki! A másik inkább: Gondolj a jövődre, most alapozod meg, el ne szúrd!

Bár azt mondják, hogy aki hangokat hall, az őrült. Mondjuk egy kis őrültség nem árt néha. :) De a viccet félretéve hallgatni kell a belső hangra, csak nem hallom tisztán mit mond (kicsit süket vagyok a szélső fülemre :D).

Kialvatlanság...

Ez is olyan lenne mint valami kábítószer? Mondjuk vicces lenne pont narkotikumnak hívni. :D De ennek is vannak hasonló hatásai/tünetei. Bizonyos mértékben csökkenti a használható agykapacitást. Ez is átértékel dolgokat, nem feltétlenül pozitív irányba. Van egy olyan teóriám, hogy a személyiségem alsóbb rétegeit hozza a felszínre (úgy, hogy lezúz mindent ami fölötte van). Azaz szép sorban először a szuperegót kapja szét, majd bedózerolja az egó nagy részét, és már csak az id kandikál ki. (Na igen, figyeltem is magyarórán anno.) És végül elkezdesz hallucinálni. Szerintem nem ez a helyes kifejezés rá, hanem hogy ébren álmodsz, hiszen az agyad csak próbálja tehermentesíteni magát, és átugrik ebbe az állapotba, és próbál pihenni valamennyit. Elég szürreális tud lenni. (Egyszer el kéne menni egy Dalí kiállításra 50+ óra ébrenlét után, na az lenne meredek. :D) Vajon rá lehet erre is szokni?

Erről jutott eszembe egy videó:



Hmm, ez a poszt eléggé szabad asszociációs lett.