2010. június 12., szombat

Leesett a lánc

Ezt konkrét esemény miatt is adtam címnek. Ma voltam a halál f...án a Kolosy-térnél jegyzetért, és amikor visszafelé jöttem történt meg a baleset. A lámpánál álltam, vártam, hogy zöldre váltson. Amint ez megtörtént, kilőttem mint a golyó, a pedálon állva tekertem, és úgy gondoltam, hogy állva is fel lehet váltani (eddig is mindig sikerült). Hát most nem. A lánc leesett, én páros lábbal dobbantottam az aszfaltra. Pánik, satufék. De legalább nem taknyoltam el, csak kicsit felsértettem a lábam. Mondjuk nem véreztem össze semmit, nem volt túl komoly. Egy-két sor néma anyázás, majd láncot fel, folyt. köv. (Mostmár visszaültem a nyeregbe a váltáshoz.)

Nemcsak emiatt lett ez a cím. Mostanában sikerült eléggé berúgnom párszor. Meg úgy egyébként is, úgy érzem mintha ledobtam volna az ékszíjat. Csak pörgök magamban, míg semmi hasznosat nem teszek, ami előremozdítana. Tudom, hogy nem megoldás ha iszok, sőt elég csúnya vége is tud lenni. Össze kéne szednem magam. Valami értelmes életcélt találni. Vagy szimplán csak valami értelmeset csinálni. Ami előremozdít. De merre is van az az előre? Mondjuk jó lenne, ha legalább a vizsgáimra tanulnék. :P

Viszont a lánc ledobása más értelmezésben is megállja a helyét. Most nincs suli, én osztom be az időmet. Ritkán vagyok otthon, én gazdálkodok a pénzemmel (nem túl jól :P). A figyelmem is szabadon kalandozik, nem köti le semmi és senki (talán túlságosan is szabadon). Élljen a szabadság!

Csak ezek a rohadt vizsgák ne lennének.